Határon túli versenyek

Március tobzódik a nemzetközi versenyekből, így a Viadukt SE Biaszkander csapata ha részletekben is, de 3 országba is ellátogatunk.
Kollár Csabi kezdte Horvátországgal ahol egyedüliként képviseltette magát a Sokol Maric Nemzetközi Szkander Kupán ami március első vasárnapján került megrendezésre Zágrábban. Csabi a felnőtt 70kg-os kategóriában indult és bal kézzel 5. helyet sikerült megszereznie.
A juniorok (Németh Levente és Ehmann Gábor) ott folytatták ahol Csabi abbahagyta és egy hét múlva március 8-án egészen Csehországig mentek, hogy megmérettessék magukat a X. Junior Visegrád GP elnevezésű versenyen. Idén Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország állított ki válogatottat és ez utóbbi sikereinek a biatorbágyi különítmény is szerves részét képezte. Levi 14 éves korával az U18-as ketegória nehézsúlyában indult ahol parádés versenyzéssel az 5. helyet érte el jó néhány idősebb fiatalt maga mögé utasítva. Gábor a 75 kilósok között állt asztalhoz és magabiztosan hozta el mindkét kéz ezüstérmét.
A csapat egy része igyekszik felkészülni a március 28-án esedékes szlovákiai Senec városában megrendezett világkupára ahova még inkább tanulni járunk mint sikereket aratni, mert a mezőny hemzseg a Világ- és Európa-bajnokoktól.
2015. 03. 01.

Megosztás:

Továbbiak

Készítette és karbantartja a weboldal.net